Süsen és Elif Burak igazgatótól értesül arról, hogy szerelmeik felhagytak az iskolával.
Süsen és Elif Burak igazgatótól értesül arról, hogy szerelmeik felhagytak az iskolával. Gülten mit sem sejtve sétál bele a számára gondosan előkészített csapdába. Aybike-nek nehéz döntést kell meghoznia, miután Tolga a segítségét kéri. Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és lehetetlen szerelmek szövődnek a két teljesen más világból érkezett fiatalok között.